Gerincjóga és jógakerék

Csillagkerék

Miért jobbra fordulunk a jóga óra végén?

2017. augusztus 15. - Marczinkó Ági

shutterstock_488817259.jpg

A Savászana után a jobb oldalra fordulunk stabil oldalfekvésbe, majd innét ülünk fel törökülésbe. A legutóbbi órán megkérdezte az egyik résztvevő, hogy miért nem a baloldalra csináljuk.

A rövid válasz: hogy felébredj a relaxáció után.

 

A hosszabb pedig a testünk jobb és bal oldala között vannak különbségek. Energetikailag nem mindegy melyik oldalra fordulunk. A hagyományos indiai és kínai orvoslásban nemcsak a fizikai testre, hanem a mentálisra is figyelnek. A hagyományok szerint 72 000 nádi, vagyis energiacsatorna van a testben. A szervezetünkbe vitt prána (energia) a testet behálózó, szabad szemmel nem látható energiavezetékekben (nádik) áramlik, amelyek az idegeknél és ereknél sokkal sűrűbben szövik át testünk minden pontját. B.K.S. Iyengarnál olvashatjuk, hogy 

a nádi szanszkrit szó a nád gyökből ered, amely üreges szárat, hangot, rezgést és zengést jelent.

A jóga egyik célja, hogy a feszültség által keletkezett energiablokkokat feloldja, hogy a csatornában szabadon áramolhasson az energia. A testben 3 fő nádi van: a Sushumma (gerinc középpontjában), Ida (baloldalon), Pingala (jobboldalon).

Az Ida és a Pingala nádik speciális tulajdonságokkal rendelkeznek.

A bal oldal:

  • nőiesség
  • lenyugvás
  • Yin energia
  • Hold
  • kreativitás

A jobb oldal:

  • férfiasság
  • élénkítés
  • Yang energia
  • Nap
  • analitikus gondolkodásmód

A Hatha jóga elnevezése a „Ha” – nap és „Tha” – hold szavakból származik, és cél, hogy kiegyensúlyozza a két oldalt.

A gyakorlatba könnyű ezeket átültetni és érdemes megfigyelni a testedben a változásokat. Amikor fáradtnak, kimerültnek érzed magad, akkor mozgasd át a tested jobb oldalát. Például zárd el a bal orrnyílásodat és lélegezz csak a jobbon keresztül. Frissebbnek, melegebbnek érzed a testedet?

Lélegezz pár percet a bal orrnyíláson keresztül! Mit tapasztalsz most?

Hogy vonatkozik ez az egész jóga óra végére?

Amikor visszatérsz Savászanából és jobb oldalra gördülsz, akkor a bal orr nyílásod kerül felülre. Ha a bal orrjáraton keresztül lélegzel, akkor egy megnyugvás érzés tölt el. Általában azt szeretnénk elérni az órán, hogy az elme és a test lenyugodjon, és ezt koronázza meg a végső pár mozdulat is.

Ezután könnyebb lesz neked is az egyes oldalakra figyelni, és megérezni a leheltnyi különbségeket a saját testedben.

Források:
http://www.marijepaternotte.com/
http://www.jogapont.hu/cikk/0000000152/energiaaramlas-fogalma-a-vedikus-hagyomanyokban/#.WZLiAlVJZpg

 Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

A meditáció sötét oldal, amiről senki sem beszél

A mostani jóga tanfolyamok között számos hirdeti, hogy meg tanít meditálni. Ha elég fegyelmezett vagy és rendszeresen gyakorolsz, akkor kontrollálhatod az alfa szintű agyhullámokat, ezáltal jobban tudsz fókuszálni és csökkenteni a fájdalmat. Ezeken felül, megnyugtatod a testedet és az elmédet, továbbá mérsékli a stressz tüneteit.

monk-hands-faith-person-45178.jpeg

Vessünk egy pillantást arra, hogy mi az, amit a kortárs és a régi tudósok tudtak a meditációról. A mostani reklám áradatban garantáltan a következőket ígérik a tanfolyamok: béke, szeretet és boldogság. Miközben zanzenben ülsz és a harmadik szemeden keresztül megvilágosodsz, számos kellemetlen érzelem, testi, vagy lelki problémával találkozhatsz.

A zen buddhisták között létezik egy szó a eltévedett gondolatokra, amelyek a meditáció során lépnek fel: makyo, amely a japán „ördög” és „tárgyias világ” kombinációja. Philip Kapleau, egy USA-ban élő zen mester, egyszer így írta le makyo szót:

kotrási és tisztítási folyamat során, elengedjük a stresszes tapasztalatokat az elme mélyebb rétegeiből.

Ezzel szemben a tudományos irodalomban ezt a vetületét a meditációnak kevésbé említik. Willoughby Britton pszichológus és helyettesével, plusz két meditáció oktatóval létrehoztak egy tanulmányt, amely a meditáció jelenségével foglalkozik (További részletek: http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0176239#sec028)

„Ha valami pozitív és jótékony hatású, nem biztos, hogy ismerjük minden hatását az egyes emberekre nézve” (Willoughby Britton)

60 nyugati buddhista meginterjúvolásával kezdődött a kutatás. Voltak közöttük kezdők és meditáció oktatók is, sokan közül több, mint 10 000 órát töltöttek el a gyakorlással az életük során.

A tanulmány 59 váratlan és felesleges tapasztalatot figyelt meg, amelyet 7 különböző csoportba soroltak: kognitív, perceptuális, érzékeny, testi, ösztöni, én értelmezése és társadalmi. A következő tapasztalatokat írták le: aggodalom és félelem érzése, öntudatlan élmények, álmatlanságok, teljes elfogulatlanság egy érzelemmel szemben, nagyfokú érzékenység a fénnyel vagy a hanggal szemben, időben és térbeli torzítások, émelygés, hallucinációk, ingerlékenység, és a múltbéli traumák újraélése.

dream-filter-infrared-surreal.jpg

Mindazonáltal a válaszadók nem érezték negatívnak a nem euforikus élményeiket. Emiatt a tanulmányban szándékosan nem szerepel az ellenséges szó, és helyette, a kihívást használják, amely jobb tükrözi a megkérdezettek tapasztalatait. Például, volt olyan személy, aki egy visszavonulásból jött el, a következőket mondta: „egységben és kiteljesedésben voltam a világgal”.

A tanulmány célja, hogy közös mintákat találjon a nem szükségszerű meditációs reakciókban. Ki futott bele váratlan akadályba? Milyen tényezők játszanak közre? Hogyan segítik a tanárok a diákokat, akik elakadtak? A válaszokat a jövőbeni kutatások adhatják meg. Egy nap talán szakszerűen lehet használni a meditációt terápia jelleggel.

Fotók: pexels.com

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

5 módszer, hogy jobban tudj fókuszálni a gyakorlás alatt

Rengeteg dolog tud megzavarni a gyakorlás alatt. Az elmém folyamatosan ugrál az egyik dologról a következőre, de készítettem egy 5-ös listát, amelyek segíteni szoktak.

  1. Írd le

Hosszú teendő listát vezetsz a fejedben folyamatosan? Ez egy rossz és zavaró szokás, próbáld inkább leírni óra előtt ezeket egy lapra/naplóba/számítógépbe.

  1. Határozd el, hogy mennyi időt szánsz rá

Ha túlterhelt vagy és elárasztanak a feladatok, akkor ne 1 órát gyakorolj, mert úgysem fogsz tudni fókuszálni. Helyette már 15 perc is elég, hogy megnézz egy videót vagy a kedvenc pózaidat elvégezd. Ne felejtsd el a végén a savasászanát!

hourglass-time-hours-sand-39396.jpeg

  1. Lásd a gyakorlásod fontosságát

A légzést és a koncentrálást a gyakorlási lista aljára szoktuk tenni, mivel a fizikai póz kivitelezése is sokszor nehéz feladat. Ezzel szemben, amikor kétséged támad, hogy ezek fontosságában, akkor emlékeztesd magadat, hogy az ászánák csak az első lépés egy hosszú úton.

pexels-photo-111221.jpeg

  1. Irányítsanak

Ha problémád van a koncentrációval, akkor nézz videót, menj el órára, vagy rakj be zenét. A kreativitás nagyon szuper dolog, de kezdő szinten még az ászanák pontos kivitelezés a legnagyobb kihívás.

  1. Fáradj el

Imádom a nyugodt órákat, de amikor zavarodott és izgatott vagy, és nem tud elengedni a munkát. Akkor menj el egy flow vagy power jóga órára, ahol rengeteg energiát égetsz el és garantáltan lefárasztod a testedet.

Képek: pexels.com

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

Jóga vs. pilates

A jóga és a pilates hasonló gyakorlatokból áll, ez miatt sokan összekeverik a kettőt. Ezzel szemben számos különbség van a két mozgásforma között. A cikkben objektíven mutatom be ezeket.

Először is értsük meg mi a különbség a jóga és pilates között.

Mi a jóga?

Az életem során számos meghatározással találkoztam. Az ősi hagyományok szerint a szankszkrit jóga szó egyesülést, vagy kapcsolatot jelent. Ezek utalnak a test, elme szellem összeolvadására. Vagyis a számos jóga póz gyakorlása egy magasabb rendű egyesüléshez vezet a természettel és saját magaddal.

Mára már rengeteg irányzat alakult ki, amelyek mindegyike másképpen jut el a végső célhoz. Ugyanakkor megállapíthatóm, hogy a rendszer különböző része egy egészet alkotnak és folyamatosan haladva az ösvényen egyre mélyebbre jutsz a belső énedhez.

8823976922_db1e0daa6f_b.jpg

Mi a pilates?

A mozgásformát Joseph Pilates dolgozta ki a XX. században. A nyugati világban az egyik legnépszerűbb irányzattá vált. A gyakorlatok fókusza a hasizmok, gerinc körüli izmok erősítésén és a testtartás javításán van.

14443869308_baa724f52a_b.jpg

Eredet

A jóga több ezer éves hagyományra tekint vissza, de a mostani formáját, csak nem olyan régen nyerte el. A kezdetekor a cél a hosszú időn keresztül meditációs pózban ülni volt a végső cél és minden gyakorlat ezt szolgálta. A mostani legismertebb stílusok:

  • hatha
  • astanga
  • kundalini
  • himalaja
  • sivananda

Ehhez képest a pilates viszonylag új. A XX. század első felében találja ki a gyakorlatokat Joseph Pilates, német atléta. A cél az erősítés és a test rehabilitálása. A XX. század második felében kezd fellendülni a népszerűsége az irányzatnak. Akkoriban a hivatalos táncosok és zenészeknek segített, hogy növeljék az állóképességüket a színpadon.

A pilates következő 6 fő elvre épül:

  • Kontroll
  • Koncentráció
  • Légzés
  • Központosítás
  • Pontosság
  • Áramlás

 

Célok

A jóga fő célja, hogy az egész ember egyensúlyát visszaállítsa. Ez úgy érhető el, ha különböző mozdulatokat és pózokat csinálsz, és meditálsz. Az eredmény, pedig a test, az elme és a szellem egyesül az univerzummal.

A pilatas célja, hogy erősebb legyél, és test-elme együtt áramoljon nem csak az órákon, hanem a hétköznapjaidon is.

Felszerelések és kellékek

A jógában kiindulásnak elég egy matrac, hiszen az első lépés a test tudat kifejlesztése. A későbbiekben jól jön a tégla, szalag, hengerpárna és mála nyaklánc az ászanák gyakorláshoz.

A pilates is matracot használ, de van olyan irányzata, ahol komolyabb gépeket használnak a gyorsabb fejlődés érdekében.

Órák felépítése

A jóga órán a tanár egyénisége és az oktatott irányzat miatt nagyon különböző órákon tudsz részt venni. Ami azt jelenti, hogy nincs egy teljesen átfogó képzési terv.

Ezzel szemben a Pilates egy nagyon jól stukturált fejlődési tervet kínál. Vagyis, ha új diák vagy, akkor is hasonló órákra számíthatsz bármelyik stúdióba, ahova elmész.

Gyakorlatok

A jóga fizikai célja az egyensúly megtalálása az egyes pózokban, amihez gyakorlatilag minden izmot használni kell. A lényeg, hogy egyes esetekben megfeszülnek, míg másokban megnyúlnak az izmok. Ily módon, a gyakorlatok lefárasztják az egész testet, amely segít ellazulásban és később a meditációban.

A pilates edzéseken a gerinc és törzsizmok erősítésen van a hangsúly. Főleg matracon végezzük a gyakorlatokat és számos eszközt (fitball, gumiszalag, tégla, komolyabb pilates gépek) használhatunk az órán.

Hasonlóságok

Mind a jóga és pilates edzések segítenek, hogy erősebb és hajlékonyabb legyél.

Mindegyik nagy hangsúlyt helyez a megfelelő légzés elsajátítására.

Mindkét mozgásforma az elején nagyon egyszerű gyakorlatokkal kezd, és folyamatos kihívásokat tudnak állítani a haladóbb szinteken. Érdemes kipróbálni mind a kettőt és utána kiválasztani, hogy éppen mire van szükséged.

Összegzés

A jóga során a test-elme-szellem egységére törekszik az ember, ezáltal eléri a belső egyensúlyt. Ezen az úton egyre közelebb kerülsz az univerzumhoz. Emellett, a jóga segít a stressz tüneteinek az enyhítésében.

A pilates katonás gyakorlatok révén edzi a testet és elmét, amelyek segítenek fejleszteni a tested erejét és hajlékonyságát. A pilates általánosan erősíti a törzs- és a gerinc körüli izmokat.

Pilates vagy jóga?

Remélem már jobban megérted a különbséget a két mozgásforma között. Nem baj, ha most nem tudod eldönteni neked melyik, lenne a legjobb. Végtére is, érdemes gyakorolni vagy legalább kipróbálni mind a kettőt. Bármelyiket is választod mindegyik jó döntés lesz a tested számára.

Rövid videós összefoglaló:

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

8 ok, amiért a férfiaknak is jógázni kellene

A jóga kétségtelenül a világ egyik legegészségesebb módja a testedzésnek, mind fizikai és mind mentális értelemben. A legtöbb órán a nők vannak többségben, de van pár férfi barátom is, aki érdeklődik ez iránt.

Sok férfi, aki belemer kezdeni, számos jótékony hatásról mesél nekem fizikai, lelki és mentális értelemben is. Növeli az erőt? Megelőzi a sérüléseket? Nyugodtabb és fókuszáltabb vagy? Tudtad, hogy „a nyújtás és a légzés” csak rólad szól?

Szóval, ha azon gondolkozol, hogy elkezd vagy folytasd a gyakorlást, akkor itt van 8 gyakorlati érv, hogy miért kellene többet jógáznod:

  1. A jóga javítja az általános közérzeted

Ha jelentős életmód váltást szeretnél, akkor az egyik legjobb módja a jógagyakorlás. Az ászanák javítják a fizikai tested egészséget és szellemedet szabaddá teszik.

Apránként tapasztalni fogod a változásokat az alvási ciklusodban és az étkezésedben. A jógaórákon nem kell keményen edzeni, hanem a természetes határaidig dolgozol, így nincs szükség hosszú regenerációs időre.

men-1179452_1280.jpg

  1. A jóga erőssé és hajlékonnyá tesz

 A legtöbb férfi habozik a jógával kapcsolatban, mert nem tartják magukat eléggé hajlékonynak. De ez egy általános kezdeti félreértés a jógával kapcsolatban.

A gyakorlás pont arra szolgál, hogy növelje és javítsa a fizikai tested állóképességét és hajlékonyságát, vagyis ezek nem előfeltételei, hanem következményei a jógának. Nem kell elérned a lábujjaidat és erődnek lenne, hogy belevágj.

  1. A jóga segít a fogyásban

Ha régebben súlyokat emeltél, de abbahagytad, akkor most lehet a hasadon zsírréteg, amelyet a jógával tudsz a legkényelmesebben ledolgozni. A jógát mindfulness gyakorlatként is fel lehet fogni, vagyis tudatosságot viszel az étkezéseidbe és a mindennapjaidba.

A légzőgyakorlatok átmaszírozák a belső szerveidet, ezáltal beindul a zsírbontás folyamata. Segít továbbá az egészségtelen ételek elhagyásában, a cukorfüggőségben, és hogy ne egyél meg mindent, amit látsz az asztalon.

  1. A jóga enyhíti a fájdalmat és a sérüléseket

A testi fájdalmad nem múlik el? A jóga enyhíteni tudja ezt. Összehasonlítva a testépítéssel, amely megerőltető mozgásforma, ezáltal nő a sérülésveszély, a jóga egy kellemes – bár gyakran nehéz – ászanák sorozata, amelyek csökkentik a sérülés kockázatát.

A gyakorlatok megnyújtják az egész testet, gyengéden enyhítik a fájdalmat és oldják a blokkokat a testedben. Számos póz nyújtja gerinc körüli izmokat, amely az egyik leggyakoribb fájdalom zóna.

balance-1839653_1280.jpg

  1. A jóga megfiatalít

A jóga kívül belül feltölt életenergiával bármilyen korban. Tény, hogy az idősebb korban bátrabban kezdenek bele a gyakorlásba, mert egészségesek és aktívabbak lesznek.

A többiek a jógaóráról segíteni fognak, mivel tudsz velük beszélgetni órák után vagy előtt és lesz közös témátok is. Persze, nem történik meg ez az egyik pillanatról a másikra, hanem érdemes eljárnod rendszeresen, legalább heti egyszer.

  1. Jóga csökkenti a stresszt

Ha egy pihentető mozgást keresel egy hosszú hét után, akkor tökéletes választás a jóga. Segít megküzdeni minden negatívitással körülötted, amelyeket pozitívokra cseréletsz. Már az első óra után jobb kedved lesz és több energiád.

A jóga az egyik legtermészetesebb módja, hogy fellendítsed a mentális egészségedet. Ha tudod, hogyan kell lecsendesíteni az elmédet, akkor tudsz küzdeni a mindennapi szürkeség ellen. Ha aggodalmas típus vagy, azon is sokat tud változtatni a jóga.

  1. A jóga növeli a csontok egészségét.

A jógában sok póz hozzájárul a csontjaid egészségének megőrzéséhez, mivel az egyes ízületek teljes mozgástartományában dolgozunk és próbáljuk mobilizálni az egész testet. Számos tanulmány bizonyította, hogy a gyakorlás által csökkent a csontritkulás kockázata.

Mindazonáltal, fontos megjegyezni, hogy vannak nehezebb pózok, amelyek csak rengeteg gyakorlással válnak tökéletessé. Kezdőként vedd figyelembe a kockázatokat és először gondolj a saját biztonságodra.

Ne menj bele túl mélyen az egyes testtartásokba – adj időd magadnak, hogy elég erőssé és hajlékonnyá válj. A jó jógagyakorlás olyan, mint a maraton, nem egy gyors sprint, hiszen egész életedben gyakorolhatsz.

  1. Jóga folyamatosan kihívást nyújt.

Ez nem titok, hogy a férfiak imádnak a szabadban tevékenykedni és edzeni. Az új pózok elsajátítása és a látni a fejlődést a matracon segíteni fog abban, hogy hosszú távon is elkötelezetté válj.

A legjobb, hogy jógázni bárhol lehet és eszközök nélkül is működnek az ászanák. Mindegy, hogy túrázni mész a szabadba vagy csak haza mész a szüleidhez mindenhol lesz elég hely.

yoga_shaktipat_kukkutasana_by_alexey_baykov.jpg

Remélhetőleg ez a 8 indok meggyőzött abban, hogy legalább egyszer kipróbáld a jógát. A jóga nem csak a nők mozgásformája és megígérhetem neked, hogy nincs szexibb annál, mint amikor egy pasi gyakorol. Vannak ketrecharos, birkózó, amerikai focista és testépítő ismerőseim, akik szintén hetente jógáznak!

Néhányan azt mondták, hogy a jóga órák mókásabbak és több kihívást jelentenek számukra, mint az edzőterem. 

Képek: pixabay.com

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

Csendelvonulás – avagy a csend előnyei számodra

pexels-photo-262140.jpeg

Felfedezheted az igazi belső énedet, amikor lelassulsz, és csak hallgatsz.

Kiégett, túlhajszolt az életed? Akkor lehetséges, hogy ideje elmenned egy csendelvonulásra. A mostani kultúránkban hozzászoktunk ahhoz az életstílushoz, hogy rengeteg határidőnk van és feszültek vagyunk valami miatt. Kezd alap elvárássá válni, hogy mindig rohanj valahova és legyél mindig tettre kész.

A csendnek több fajtája van, az egyik ilyen a megfigyelő csend, amikor is egy jóga pózt tartasz ki hosszú ideig. Ilyenkor lehetőséged van, jelen legyél ebben és kezd kialakítani egy kapcsolatot a belsőddel. Amikor elkezdsz időt szánni a csendre, akkor kezded megtanulni, hogy nem kell mindenre reagálni, ami szembejön veled az életben, és az igazság az, hogy helyet kell teremted az életedbe az új dolognak, vagyis a régieket el kell engedned. Ehhez tökéletes eszköz a heti jógagyakorlás, de egy hétvégi csendelvonulás során több idő jut magadra és a dolgok számbavételére.

A csendelvonulás nem a vakáció egy formája, hanem egy utazás a saját belső világodra, amelyre minimum kíváncsiságot kell érezned, hogy elindulj ezen az úton. A saját, első csendelvonulásom élményét szeretném a továbbiakban megosztani veletek, szeretném hangsúlyozni, hogy mindenki másképpen éli meg, így inkább csak bepillantást adok a folyamatra.

A Himalája jóga tradíció kezdett érdekelni, és fontos része a rendszernek a csendelvonulás, így mindenképpen szerettem volna kipróbálni, vannak pár naposak, de akár egy hetesek is. Elsőre egy könnyebb hétvégére jelentkeztem, amellyel kapcsolatban rengeteg előítéletet gyártott az egom:

  • Mindenki csendben van végig és fokban nézzük a padlót magunk előtt
  • Mindenki szomorú és meditatív áhítatban van végig
  • Egésznap vagy legalábbis hosszú ideig csak ülünk a padlón lótuszülésben és nem szabad megmozdulni
  • Nem fogom bírni és már az első nap megtörőm a csendet mások előtt

Ebből természetesen egyik sem igazolódott be, de vicces, hogy az ego milyen elméletekkel szórakoztatja magát.

Az első nap kora délután érkeztünk meg a szállásra, amely egy 4*-os apartmanhotel volt szó szerint egy kisfalu szélén. Az szobák külön voltak a főépülettől, ahol is az egésznapos programok zajlottak. A helyen az oktatók fogadtak és mindenkivel külön-külön is beszélgettek egy keveset. Miután mindenki megérkezett megkezdtük a nyitókört, ahol még mindenki elmondhatta utolsó szavait, arról, hogy mi a célja a hétvégével. A saját személyes célom a felfedezés és a kíváncsiság volt.

Az csendben fokozatosan mentünk bele különböző gyakorlatokkal, amelyet az oktatók végigvezetettek. Az első este a kedvenc helyem egy fotel hatalmas ablakok előtt, ahonnét látszott az egész kis falu. Az első nap szakadt az eső, így nagyon jól el tudtam mélyülni jó pár percre a cseppek megjelenésébe és mintáiba az ablakon.

A második napon a reggel 5:30-as kelés kicsit korainak tűnt, de nem volt gondom a felkeléssel. A reggeli jógagyakorlástól, pedig igazán feltöltöttnek éreztem magam. Itt volt az a pont, hogy kezdett nyomasztani a csend, mivel a részt vevők nagy része tényleg nagyon komolyan nézett maga elé és tette a dolgát, vagy figyelt, mint mondanak az oktatók. Az egom a második nap délelőtt kicsit unatkozott, ezért kitalálta, hogy menjek el lezuhanyozni vissza az apartmanba, amikor a szabad program volt. A részt vevők közül többen tettek így, volt, aki naponta kétszer háromszor is. További példa, hogy elkezdsz magadba beszélni és nem is vetted észre, de kimondtad hangosan.

Ezzel szemben a második nap már több csendes pillanatom volt, amikor is hatalmas rádöbbenéssel tudatosítottam magamba, hogy mennyi felesleges szót mondunk az embertársainknak, amikor anélkül is tökéletesen el lehet boldogulni. A második nap délutánjáig senki sem mosolygott, amely miatt már kicsit depressziósnak éreztem az egész tábort.

Jött az áttörés, amikor is szombat délután egyedül elmentem sétálni. A szálloda mellett indultam felfelé egy sáros úton. Jobb kéz felől egy temető mellett haladtam el, ami még jobban elkedvetlenített, de kicsit tovább menve egy számítógépes háttérnek beillő szántóföldet találtam, amelyet megkoronázott a tiszta kék ég és a ragyogó napsütés. Ezentúl láttam egy méhészetet, ahol is hallottam a méhek zümmögését. Az első, amikor megszegtem a fogadalmamat, az volt, amikor megjelent egy cuki kutyus az ösvényen gazda nélkül és kedvesen rá mosolyogtam és megsimogattam. Ez volt a nap csúcs pontja, így ezután vissza is indultam a szállásra.

Vasárnap már könnyebben ment a kelés, és a reggeli előtti gyakorlás is, már kezdett hozzászokni a testem az igénybevételhez. Aznap is elmentem sétálni. Ugyanazon az úton indultam el, de most elfordultam a másik irányba és tovább mentem. Meglepetésemre megtaláltam a narancssárga-fehér turista jelzést, amely elvezetett a Pusztatoronyhoz, amely akkor egy nagyon felszabadító élmény volt, hogy a kíváncsiságomnak köszönhetően csodákra lelhetek. Az a gondolat villant fel bennem, hogy az út eleje már ismert volt, majd bukkanókkal találkoztam és végén már csak egy keskeny ösvényen sétáltam. Vagyis néha látjuk, hogy merre van az irány és néha csak sejtéseink vannak, hogy merre tartunk. Néha engedd meg magadnak az a luxust, hogy csak legyél jelen és szívd be azokat az élményeket, érzéseket, amelyek érnek az adott pillanatban.

Hétfőn már magától kinyílt a szemem reggel. A szokásos gyakorlás kellemes volt és kezdtek a gondolataim is elkalandozni, hogy mit kell ma délután, a hazaérkezés után csinálni a lakásba.

Végül két lista, amikor a csendről és zajról volt:

Csend ott volt:

  • Az utolsó reggeli morzsákban a tányéron
  • A reggeli tea gőzölésében
  • A csendes templom és falu épületeiben
  • A poharak fény-árnyék játékában
  • A kedvenc fotelembe, ahonnét látszott a falu
  • A néma sírok tövében
  • A zellerkrém leves pöttyjeiben
  • A legégett fa utáni hamuban

Zajos ott voltak:

  • Teremben ketyegő órákban
  • A cipők lépéseiben
  • A másik ki- és belégzésében
  • A konyhában készülődésben
  • A séta során a szél süvítésében

A csendelvonulás még a leghétköznapibb embernek is jóval több élményt tud adni, mint egy sima jógatábor. Itt tényleg megtapasztalod, milyen egyedül, úgy hogy biztonságos környezet vesz körül. A végső tanulságom mégis az volt, hogy nagyon szomorú a világ, ha nem tudunk egymással kommunikálni.

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

Mit jelent, hogy szenteld fel a gyakorlásodat?

A jóga legszebb részei, amikor egyesül a gyakorlásod az önmagaddal, másokkal, és az összes élőlénnyel a földön.

Amikor már nem létezik a vízválasztóvonal az egyének között. A korod, a nemed, és vallásod nem akadályoznak abban, hogy gyakorolj. Amikor abbahagyod a kategorizálást, akkor minden nagyon egyszerűvé, tisztává és csodálatossá válik.

pexels-photo_1_2.jpg

Jóga és felesleges dolgok elhagyása

Egy olyan világban, ahol az ego kihangsúlyozássá nagy szerepet kap, sokkal fontosabbá válik a jóga és a saját gyakorlásod, hogy ne ess bele ezekbe a hibákba.

Bűnösnek érezem most magadat, mivel a „saját gyakorlásom”, a „saját stílusom”, a „saját terem”, a „saját utazásom” – kezdetű mondatok nem adtak semmit sem hozzá az életemhez, csak felesleges gondolatokat szültek.

„Figyeld a gyakorlásodat, távolodj el az egodtól és ajánld fel a napi gyakorlásodat valakinek vagy valamilyen magasabb létformának.”

Az évek során számos embernek felajánlottam a gyakorlásomat, amikor úgy éreztem szükségük van erre, de ez soha nem volt minden gyakorlásomban benne. Ez megváltozott a mostani Himalája Tradíciós tanár előkészítő képzésen, ahol igazán elkezdtem gondolkodni a felszentelésen és a felajánláson. A képzésen elmagyaráztak és bemutatták, hogy hogyan lehet ezt a mindennapokban beépíteni.

Mit jelent a felszentelés?

A felszentelés szó szerint azt jelenti „a szenttel azonosítod” és van egy őszinte és igaz célod szolgálatra. Nyugaton ennek van egy erős vallási felhangja, de helyeket, embereket, dolgokat és cselekedeteket is lehet felszentelni.

pexels-photo-205304.png

Hogyan szentelhetem fel a gyakorlást?

Számtalan módja van, hogy dedikáljad a gyakorlásodat, nem számít ki vagy, hiszen mindenki képes felajánlani a gyakorlásának a gyümölcsét.

Kezd azzal, hogy találsz egy kényelmes ülő pózt, és eléred a meditatív állapotot. Egy pillanatra állapodj meg ebben a helyzetben, majd készítsed fel magadat a jógára. Vegyél pár mély lélegzetet, és érkezz meg a jelen pillanatba.

Amikor készen állsz, akkor itt az ideje, hogy felajánld teljes őszinteséggel a gyakorlásodat. A saját szavaidat használd a megfogalmazáshoz. Felajánlhatod egy magasabb szinten lévő oktatónak, Istennek, a világegyetemnek, barátnak, családtagnak.

Lehet hosszú és rövid, halk, hangos vagy csak magadban elmondani a felajánlást. Ha befejezted, akkor vegyél pár mély lélegzetet és érezz hálát. Ennyi az egész.

Nincs semmi veszteni valód, már pár perc ászana, Pránajáma légzés és meditáció gyakorlás is elég ezután. A felszentelés segít, hogy jobban összekapcsolódj a lényeddel és a környezeteddel.

Képes leszel hálával gyakorolni és rajongást ajándékként odaadni másoknak, amely nagyon különleges lesz. Felszenteled a gyakorlásodat? Ha igen, akkor kinek szoktad?

Képek: pexels.com
Inspiráció: doyouyoga.com

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

TESZT - mÉrtékadó NŐK Jógakártya

Az új évet, egy új rovattal szeretném megnyitni, ami nem más mint a TESZT. Az ok teljesen egyszerű, imádok új dolgokat kipróbálni és szeretném megosztani veled az élményeimet, amelyek remélem segítenek neked is az eligazodásban.

Napjainkban számos lehetőség van, ha otthon szeretne jógázni az ember, nézhet videókat, vagy az órákon elsajátított mozdulatok vagy egy kötött gyakorlatsort gyakorol. Új lehetőségként megjelent a jógakártya is, amely teszteléséről ez a cikk is szólni fog.

Tinédzserkorom óta kedvelem a fitness kártyákat, igaz, akkor még csak Rubint Réka adott ki egy csomagot, amelyet teljes lelkesedéssel vásároltam meg. Ebben volt 50 különböző gyakorlat, leírások és egy ütemterv, hogy miből mennyit kell végezni, ha izmos akarok lenni a nyárra. A kezdeti lendületem az első hónap után alább hagyott, de az alatt tényleg fejlődtem és volt izomlázam is folyamatosan. Később voltak rövidebb időszakok az életembe, amikor megint neki kezdtem az edzéstervnek.

Azóta eltelt közel 15 év alatt nem nagyon találkoztam más átfogó mozgás kártyával, így meglepetésként ért a megkeresés, hogy teszteljem a legújabb jógakártyát, amelyet a mÉrtékadó NŐK Társasága adott ki.

Szerencsére karácsony előtt érkezett meg a csomag, így már közel két hete naponta tesztelem. Elöljáróban annyit, hogy nagyon szuper lett és oktatóként vagy gyakorlóként is érdemes beszerezni, de van pár fejlesztendő irányvonal.

dsc_0087.jpg

Mi az, ami szuper?

A csomagban álló, ülő és egyensúly gyakorlatok vannak, az egyes gyakorlatsorok összeállítás során érdemes mindegyikből legalább 3-4-et beépíteni, hogy tényleg át tudod mozgatni a teljes testedet. Az ászanák főleg kezdő vagy kicsit nehezebb szintűek, vagyis nincs benne fejenállás vagy kézenállás, ezért az összeset biztonságosan el lehet végezni otthon.

A leírások nagyon jók és anatómiailag pontosak. Külön kiemelném, hogy könnyítések is szerepelnek és figyelmeztet, hogy mikor nem szabad végezni az adott ászanát a hátoldalon.

15403621_1309953905702579_175374189063367810_o.jpg

Mi az, ami hiányzik?

A kártyák maguk nagyon szuperek, de nekem egy edzésterv hiányzik, azért, hogy hosszútávon is fent tartsa az érdeklődésemet.

Oktatókén fontosnak tartom, hogy kompenzálni kell az egyes gyakorlatokat, amelyre nagy hangsúlyt helyeznek mindegyik képzésben. Kezdőként ezért nem mindig egyértelmű, hogy mi miután jön, ezért akár blogbejegyzések vagy Facebook postok formájában jó lenne, ha lennének komplett gyakorlat sorok. Kezdésként összeállítatottam egy teljes testet átmozgató gerincjóga szekvenciát.

dsc_0092.jpg

Kiknek ajánlott?

Aki nem mer elmenni egy jóga órára annak tökéletes lehetőség ilyen formában megismerkedni az egyes pózokkal és bátorságot tud gyűjteni, hogy mások előtt is meg merje csinálni azokat.

Gerincjóga- és hatha oktatóknak, akik szeretnénk egy-egy gyakorlattal színesíteni a saját gyakorlásukat vagy az órájukat.

 

Összeségében

+

eredeti póz nevek

jó minőségű fényképek az egyes gyakorlatokról

könnyítések és ászanák hatása a testedre

pontos anatómiai leírások

-

gyakorlatsorok hiánya

kezdő és haladó pózok megkülönböztetése

fejlődési-/edzésterv hiánya

 

Köszönöm a kártyákat a mÉrtékadó NŐK Társaságának és remélem lesznek továbbiak is!

Kártya link: http://mertekadonok.hu/egyeb-aktualitasok/legyen-jogakartyad-2/

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

10 dolog, amit fel kell áldoznod, hogy boldog legyél

A legtöbbünk vágyakozik egy boldogabb, egészségesebb életre, amely cél és értelmet ad a létezésünknek. Megmutatom, hogy mik azok, amelyek közelebb visznek ehhez.

Nem a te hibád, hogy úgy vagy drótozva, hogy vonzódsz az anyagi dolgok iránt. Ami most van + több = boldogság. Néha egyszerűen átsiklasz azon a legegyszerűbb igazságon, hogy nem örökké élsz.

Rengeteg olyan dolog van az életben, amelyet folyamatosan cipelsz és hatalmas fájdalmat, stresszt és szenvedést okoznak. Sok szuper szokást és pozitív élményt élsz át, de nem akarod megosztani a terheidet másokkal.

Itt van egy 10-es lista, amelyet muszáj lesz feláldoznod, ha boldog szeretnél lenni. Ezek szabadság érzésével töltik meg az életedet és segítenek abban, hogy a legtöbbet hozd ki magadból.

  1. Add fel a féltékenykedést

Néhányan nincsenek tudatában, hogy a féltékenység itatja át az egész egyéniségüket és gondolataikat. Természetesen egy egészséges versenyszellemre szükség van a mai világban, de amikor azaz egyik fő vágyad, hogy jobb legyél másoknál, akkor tudatosítsad, hogy átléptél egy határt.

Amikor frusztráltnak érzed magad, mert körülötted mindenki sikeres, akkor figyelmed meg, hogy mit gondolsz legbelül. Majd add fel ezt és koncentrálj arra, hogy tartós boldogságot hozz a saját életedbe.

trees-broken-inside-window.jpg

  1. Add fel az irányítást

Add fel az igényeidet, hogy állandóan irányítás alatt tartasd magadat, az embereket és az életedet. Próbálj meg biztonságos környezetet létrehozni magad körül, amely csökkenti a káoszt belül.

Adj magadnak teret, hogy az legyél, ami és fogadd el, hogy rendben van így. Végül, ha belül béke van, akkor sokkal stabilabb leszel és nem fog kibillenteni ebből semmilyen külső, zavaró tényező.

  1. Add fel, hogy mindig igazad legyen

Kérdezd meg magadat egy konfliktus szituációban: Igazságot vagy békét szeretnék?

Gyakran kiállsz a végletekig a saját igazad mellett, mindegy, hogy közben kit bántasz meg? Engedd meg a másiknak, hogy neki is igaza legyen és válaszolj erre, ne pedig vakon kövesd a sajátodat.

pexels-photo-230792.jpeg

  1. Add fel a változástól való félelmet

Ez az egyik legfontosabb kérés, amivel bármikor változást tudsz előidézni. Nap, mint nap, több milliárd ember használja technológia előnyeit, és globalizáció is megjelent már, mint jelenség. Ezzel szemben muszáj találni egy állandóságot, hogy ne folyamatosan homokra építsed a házadat.

Légy nyitott a változásra és öleld magadhoz, hiszen vár rád a lehetőség ajtaja, amin ha belépsz, akkor tanulni és fejlődni fogsz és megtalálod belső állandóságodat, amelyre szükséged lesz egy boldogabb élethez, mindegy mi jön ezután.

  1. Add fel a túlórát

A túlórák általában többletbevételt jelentenek. Vannak idők, amikor hosszú órákon keresztül dolgoznod kell, hogy elérd a céljaidat, de ezek igazából távolabb visznek.

Gyakran kompenzálsz ez által valami mélyebb problémát és egyszerűbb a fejedet a homokba dugni és bent maradni sokáig az irodába. Tedd fel magadnak a kérdést keményen és nem okosan dolgozok? Keményen dolgozol valamin és kényelmes vagy abban, hogy elkerüld a tanulást, vagy valami újat készítgetsz, amit még nem csinált előtted senki?

Meg kell találnod az egyensúlyt az életedben, ami azt jelenti, hogy nézz szembe a félelmeiddel és adj időt magadnak a fontos dolgokra, mint a család, barátok, gyakorlás, és hobbik.

pexels-photo-140945.jpeg

  1. Add fel a kritizálást

Ahelyett, hogy arra fókuszálsz, hogy mi a rossz, inkább figyeld a jót. A negatívumok keresése másokban és a szituációkban egy mentális terhet ró rád nap, mint nap. Engedd el a negatíviást és engedd be az életedbe a pozitív dolgokat.

  1. Add fel mások hibáztatását

Néha minden oldalról csak negatív dolgok jönnek… Mindegy mi történik személyes vagy céges életedben, add fel az okok keresését és egyszerűen nézz szembe az eseményekkel.

Az esetek 99%-ban megoldódik minden probléma 1 hónap alatt. Engedd el a mások hibáztatását és kezdj el fókuszálni a megoldási lehetőségekre.

pexels-photo-53930.jpeg

  1. Add fel a panaszkodást

Az állandó panaszkodás tönkre fogja tenni a boldogságodat és másokra is mérgező hatással vagy. Rossz dolgok mindenkivel történek, de nem mindegy milyen reakciókat adsz ezekre a saját életedben. Következő alkalommal, amikor negatív dolog történik, akkor gondolj erre az 5 kérdésre:

I – Ez igaz?

S – Ez segít?

I – Ez inspirál?

Sz – Ez szükséges?

K – Ez kedves számodra?

Ha egyik kérdésre sem igen a válasz, akkor nem éri meg megosztani másokkal.

  1. Add fel, hogy mindig kedves legyél másokkal

Minden embernek vannak szülei, rokonai, barátai, versenytársai, ismerősei. Hagyd abba, hogy folyamatosan rájuk hallgatsz és helyette, inkább értsd meg, hogy mik az ők érdekeik és mit szeretnének elérni az életben.

Ne értük élj, mert a nap végén úgyis egy magányos szobába fogsz hazaérni, ahol üresnek fogod belül érezni magadat. Természetesen nem azt jelenti, hogy te legyél a legönzőbb ember, de próbáld meg találni az arany középutat, ahol magadnak és másoknak sem ártasz.

  1. Add fel, hogy különlegesnek kell lenned

Gyakran vágysz arra, hogy szeressenek, elismerjék a munkádat és áldást adják az életedre, anélkül, hogy igazán elgondolkodnál azon, hogy ténylegesen szükséged van erre? Valahogy ilyen esetekben utólag meggyőzöd magadat, hogy mások végre boldogságot vagy beteljesedést hoztak az életedbe?

Ahhoz, hogy boldogabb életed legyen, fel kell adnod azt az igényedet, hogy mindent tudsz, megértesz és értékelsz. Amikor elfogad ezeket, akkor megnyugszik a lelked és elindulhatsz a legnagyobb utazásra, hogy megismered a tényleges belső énedet és az igazi boldogságot.

pexels-photo-30546.jpg

Képek: pexels.com

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

7 ok, hogy mindennap gyakorolj fordított pózokat

Mindegy, hogy kézen állsz vagy csak lazán előrehajolsz, a fordított testhelyzetek nagyon szuper érzést tudnak nyújtani. Továbbá, számos pozitív fizikai, lelki és szellemi hatásuk van, amelyekre nem is gondolnál elsőre.

A fej lent és lábak fent pózok átmozgatják az egész testedet és lelkedet, csökkentik a szívbajok kialakulásának valószínűségét, gyorsítják az anyagcserédet, növelik a koncentráció képességet és jobb kedvre derítenek. Ne feledd a fordított testhelyzetek nem egyenlő csak a fejenállásokkal és kézenállásokkal, hanem minden olyan póz beletartozik a kategóriába, amely során a fejed lejjebb van, mint a szíved.

Itt lesz még pár indok, hogy miért gyakorold ezeket az ászanákat napi rendszereséggel:

  1. Oldják a feszültséget és aggodalmat

A rongybabához hasonló előrehajlás az egész testedet arra bátorítja, hogy nyugtassa meg a központi idegrendszert és állítsa vissza az egyensúlyát. Továbbá csökkenti a kortizol szintet, amely a stressz és az aggodalmak miatt felelős.

A kézenállások vagy a fejenállás változatok előtt egy apró pánik pillanatot élhetsz át, mielőtt beköszöntene a nyugalom és a békesség.

pexels-photo-80277.png

  1. Növelik a koncentrációt

A kéztámaszos vagy álló spárga póz igazi egyensúlyi kihívást jelenthet, de idővel sikerül annyira fókuszáltá válnod, hogy nem lesz nehéz ez sem. Ha összpontosítási gondjaid vannak vagy nagyon szétszórt vagy, akkor érdemes ezeket gyakorolni mindennap, hogy nem csak a matracon, hanem azon túl is kitartsanak.

  1. Javítják a nyirok- és vérkeringést

Amikor a lábad magasabban van a szívednél, akkor nyirok és vér keringése megindul lefelé és ezáltal lehetőséget adsz a testednek, hogy újrainduljon a rendszer. Ez az egyik legegyszerűbb pózban a lábakat feltámasztod a falra vagy a gyertyában is megtörténik.

  1. Növelik a produktivitásodat

A lefelé néző kutya vagy a terpeszülésben előrehajlás is nagyon jól működik, ha van időd munka közbe beiktatni. Ezekben az ászanákban friss vér kerül az agyadba. A friss oxigén növeli az gyad gyorsaságát és az agyfunkciókat, vagyis új neuronok kezdenek kialakulni. Vizsgaidőszakban tökéletes választás minden egyes nap végezni pár percet.

  1. Erősítik a vállakat

A fejenállás össze változata erősíti ezt a területet. A legfontosabb dolog, hogy ne a fejedre terheld a teljes súlyodat, hanem a vállakra.

headstand1.jpg

  1. Kiegyensúlyozzák a hormonháztartást

A fordított testhelyzetek jótékony hatással vannak a mirigyekre a testedben (mellékvese-, agyalapi-, pajzsmirigy és a többi) amelyek segítenek a hormontermelésben és karbantartásban.

Mindegy, hogy nő vagy férfi vagy, de a hormonális egyensúlyod felel hangulatodért, bőrödért, hangodért, izomzatodért, csontjaid egészségért és az anyagcserédért.

  1. Megváltoztatják a hozzáállásodat

A fordított testhelyzetek nyugalmat hoznak, csökkentik az aggodalmaidat és növelik az energiádat – ezek mind hozzájárulnak, hogy megváltozzon a hozzáállásod, a jövőbeli terveid és olyan pillanatokat adnak, amelyek megértés hoznak az egyes szituációkban.

 pexels-photo-55623.jpeg

Fontos, hogy világosan tudj látni minden oldalát az egyes ötleteknek, véleményeknek és helyzeteknek, még akkor is, ha nem értesz egyet. Ha meglátod ezeket a perspektívákat, akkor egy mélyebb megértési szintre juthatsz a világgal szemben.

Csavard ki a szőnyegedet és csinálj lefelé néző kutyapózt, gyertyát vagy egy fejenállást. Engedd meg a testednek, hogy esélye legyen az összes hasznot magába építeni a napi gyakorlásaid során.

untitled_design.png

Képek: pexels.com

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD

süti beállítások módosítása