Felfedezheted az igazi belső énedet, amikor lelassulsz, és csak hallgatsz.

Kiégett, túlhajszolt az életed? Akkor lehetséges, hogy ideje elmenned egy csendelvonulásra. A mostani kultúránkban hozzászoktunk ahhoz az életstílushoz, hogy rengeteg határidőnk van és feszültek vagyunk valami miatt. Kezd alap elvárássá válni, hogy mindig rohanj valahova és legyél mindig tettre kész.

A csendnek több fajtája van, az egyik ilyen a megfigyelő csend, amikor is egy jóga pózt tartasz ki hosszú ideig. Ilyenkor lehetőséged van, jelen legyél ebben és kezd kialakítani egy kapcsolatot a belsőddel. Amikor elkezdsz időt szánni a csendre, akkor kezded megtanulni, hogy nem kell mindenre reagálni, ami szembejön veled az életben, és az igazság az, hogy helyet kell teremted az életedbe az új dolognak, vagyis a régieket el kell engedned. Ehhez tökéletes eszköz a heti jógagyakorlás, de egy hétvégi csendelvonulás során több idő jut magadra és a dolgok számbavételére.

A csendelvonulás nem a vakáció egy formája, hanem egy utazás a saját belső világodra, amelyre minimum kíváncsiságot kell érezned, hogy elindulj ezen az úton. A saját, első csendelvonulásom élményét szeretném a továbbiakban megosztani veletek, szeretném hangsúlyozni, hogy mindenki másképpen éli meg, így inkább csak bepillantást adok a folyamatra.

A Himalája jóga tradíció kezdett érdekelni, és fontos része a rendszernek a csendelvonulás, így mindenképpen szerettem volna kipróbálni, vannak pár naposak, de akár egy hetesek is. Elsőre egy könnyebb hétvégére jelentkeztem, amellyel kapcsolatban rengeteg előítéletet gyártott az egom:

• Mindenki csendben van végig és fokban nézzük a padlót magunk előtt
• Mindenki szomorú és meditatív áhítatban van végig
• Egésznap vagy legalábbis hosszú ideig csak ülünk a padlón lótuszülésben és nem szabad megmozdulni
• Nem fogom bírni és már az első nap megtörőm a csendet mások előtt

Ebből természetesen egyik sem igazolódott be, de vicces, hogy az ego milyen elméletekkel szórakoztatja magát.

Az első nap kora délután érkeztünk meg a szállásra, amely egy 4*-os apartmanhotel volt szó szerint egy kisfalu szélén. Az szobák külön voltak a főépülettől, ahol is az egésznapos programok zajlottak. A helyen az oktatók fogadtak és mindenkivel külön-külön is beszélgettek egy keveset. Miután mindenki megérkezett megkezdtük a nyitókört, ahol még mindenki elmondhatta utolsó szavait, arról, hogy mi a célja a hétvégével. A saját személyes célom a felfedezés és a kíváncsiság volt.

Az csendben fokozatosan mentünk bele különböző gyakorlatokkal, amelyet az oktatók végigvezetettek. Az első este a kedvenc helyem egy fotel hatalmas ablakok előtt, ahonnét látszott az egész kis falu. Az első nap szakadt az eső, így nagyon jól el tudtam mélyülni jó pár percre a cseppek megjelenésébe és mintáiba az ablakon.

A második napon a reggel 5:30-as kelés kicsit korainak tűnt, de nem volt gondom a felkeléssel. A reggeli jógagyakorlástól, pedig igazán feltöltöttnek éreztem magam. Itt volt az a pont, hogy kezdett nyomasztani a csend, mivel a részt vevők nagy része tényleg nagyon komolyan nézett maga elé és tette a dolgát, vagy figyelt, mint mondanak az oktatók. Az egom a második nap délelőtt kicsit unatkozott, ezért kitalálta, hogy menjek el lezuhanyozni vissza az apartmanba, amikor a szabad program volt. A részt vevők közül többen tettek így, volt, aki naponta kétszer háromszor is. További példa, hogy elkezdsz magadba beszélni és nem is vetted észre, de kimondtad hangosan.

Ezzel szemben a második nap már több csendes pillanatom volt, amikor is hatalmas rádöbbenéssel tudatosítottam magamba, hogy mennyi felesleges szót mondunk az embertársainknak, amikor anélkül is tökéletesen el lehet boldogulni. A második nap délutánjáig senki sem mosolygott, amely miatt már kicsit depressziósnak éreztem az egész tábort.

Jött az áttörés, amikor is szombat délután egyedül elmentem sétálni. A szálloda mellett indultam felfelé egy sáros úton. Jobb kéz felől egy temető mellett haladtam el, ami még jobban elkedvetlenített, de kicsit tovább menve egy számítógépes háttérnek beillő szántóföldet találtam, amelyet megkoronázott a tiszta kék ég és a ragyogó napsütés. Ezentúl láttam egy méhészetet, ahol is hallottam a méhek zümmögését. Az első, amikor megszegtem a fogadalmamat, az volt, amikor megjelent egy cuki kutyus az ösvényen gazda nélkül és kedvesen rá mosolyogtam és megsimogattam. Ez volt a nap csúcs pontja, így ezután vissza is indultam a szállásra.

Vasárnap már könnyebben ment a kelés, és a reggeli előtti gyakorlás is, már kezdett hozzászokni a testem az igénybevételhez. Aznap is elmentem sétálni. Ugyanazon az úton indultam el, de most elfordultam a másik irányba és tovább mentem. Meglepetésemre megtaláltam a narancssárga-fehér turista jelzést, amely elvezetett a Pusztatoronyhoz, amely akkor egy nagyon felszabadító élmény volt, hogy a kíváncsiságomnak köszönhetően csodákra lelhetek. Az a gondolat villant fel bennem, hogy az út eleje már ismert volt, majd bukkanókkal találkoztam és végén már csak egy keskeny ösvényen sétáltam. Vagyis néha látjuk, hogy merre van az irány és néha csak sejtéseink vannak, hogy merre tartunk. Néha engedd meg magadnak az a luxust, hogy csak legyél jelen és szívd be azokat az élményeket, érzéseket, amelyek érnek az adott pillanatban.

Hétfőn már magától kinyílt a szemem reggel. A szokásos gyakorlás kellemes volt és kezdtek a gondolataim is elkalandozni, hogy mit kell ma délután, a hazaérkezés után csinálni a lakásba.

Végül két lista, amikor a csendről és zajról volt:

Csend ott volt:

• Az utolsó reggeli morzsákban a tányéron
• A reggeli tea gőzölésében
• A csendes templom és falu épületeiben
• A poharak fény-árnyék játékában
• A kedvenc fotelembe, ahonnét látszott a falu
• A néma sírok tövében
• A zellerkrém leves pöttyjeiben
• A legégett fa utáni hamuban

Zajos ott voltak:

• Teremben ketyegő órákban
• A cipők lépéseiben
• A másik ki- és belégzésében
• A konyhában készülődésben
• A séta során a szél süvítésében

A csendelvonulás még a leghétköznapibb embernek is jóval több élményt tud adni, mint egy sima jógatábor. Itt tényleg megtapasztalod, milyen egyedül, úgy hogy biztonságos környezet vesz körül. A végső tanulságom mégis az volt, hogy nagyon szomorú a világ, ha nem tudunk egymással kommunikálni.

Ha érdekes volt számodra, akkor iratkozz fel a hírlevelemre: http://eepurl.com/chs2eD